Egy kedvesen mosolygó nővér kezét érzed a hátadon, amint igyekszik a főbejárat felé terelni. Nem tudod, hova tedd a kezeidet: most először fordul elő, hogy az intézmény falain kívül a kényszerzubbony nélkül szabadon engednek - még ha kísérettel is. Még ha csak arra az időre is, amíg a buszból az új helyre nem kísérnek. A hátadon nyugvó kéz már nincs ott - a nővér keze most valahol a hátad mögött van, a levegőben. Ijedten rezzensz össze, egy taslit várva. Ezt észrevéve újra nyugtatóan karol beléd. Lesütöd a szemed, és elmosolyodsz. Ez a hely más lesz. Jobb. Sokkal jobb. Legalábbis azt hiszed.
|